Számítógép szerviz Tatabánya

C programozás oktatás 2017 nyarán

A nagy érdeklődésre való tekintettel idén nyáron is indítottunk programozó kurzust Tatabányán. Célunk az volt, hogy bevezessük a programozás világába azokat az érdeklődőket, akik szeretnének komolyan megtanulni programozni.

C programozás oktatás 2017 nyarán

Tatabányán immár második alkalommal rendeztünk nyári programozás kurzust. Tavaly ilyenkor webfejlesztéssel kapcsolatos kurzusok indultak, de idén már más volt a cél. Mivel mostanában nagy hiány van a programozókból, szerettünk volna ezen segíteni egy kicsit. A C programnyelvet tűztük terítékre olyan érdeklődőknek, akik még eddig nem programoztak, vagy szerették volna mélyebben beleásni magukat a programozás rejtelmeibe.

Miért pont a C nyelv?

Ez a nyelv nagyon egyszerű, és egyben sokrétű is. Középiskolások is jól használhatják az emelt szintű érettségin, de az egyetemek első féléveiben is nagyon gyakori. Nem túl nagy az eszközkészlete, könnyen tanulható, és jól alkalmazható programozási problémák megoldásaihoz.

Használt jegyzet: Bauer Péter: Programozás I-II. C programnyelv, Universitas-Győr Kht., Győr, 2005
Használt program: C-Free Standard 4.0

Interaktív kiscsoportos oktatás

Kezdő programozókat nem érdemes nagy csoportokba szervezni, maximum 4 fő az ideális létszám, ahol még mindenkire lehet figyelni és a haladási sebesség is elfogadható. Számunkra fontos, hogy minden résztvevő maximálisan értse a tananyagot, és ha kérdése van, arra mindenképp választ kapjon .

Az oktatás interaktív volt, kevés elmélettel és rengeteg gyakorlati feladattal. Oktatóink csak a feladatok megoldásához szükséges minimális elméletet mondták el, inkább érdekes feladatokon keresztül vezették be a hallgatókat a tananyagba. A kurzuson táblát és projektort használtak az algoritmusok szemléltetéséhez, illetve a feladatok megoldásához.

Összesen 5 szombaton át tartott a tanfolyam. Egy alkalom 120 perces volt 10 perc szünettel, de nagyon hamar elment az idő. Azoknak, akik igazán komolyan gondolták a programozást, egy magasabb szintű kurzust is indítottunk az alap tanfolyam után, amin a hallgatók harmada részt is vett.

A fényképek HUAWEI Honor 7 telefonnal készültek.