Nyári tanfolyamok 2016.
today 2016. szeptember 30.
Statikus és dinamikus weblapkészítő tanfolyamot indítottunk a 2016 nyarán, aminek tétje az volt, hogy a legjobbak felvételt nyerhettek a Reelweb KFT-hez. Meglepően jó eredménnyel zártunk, azóta három új kolléga is a csapatunkat erősíti.
Dinamikus csapat, új kollégák
Nyár közepén, a júliusi forróságban indítottuk el statikus weblap tanfolyamunkat, nyolc fővel, hét fiú mellé egy lány is csatlakozott. Ritkán látható, elszánt csapattal volt dolgunk, sokakkal ismerősként köszöntöttük egymást, hiszen a korábbi években is részt vettek különböző programozás tanfolyamainkon.
Ha az arcok nem is, a helyszín az újdonság varázsával hatott mindenkire: a tanfolyamot Tatabányán tartottuk a frissen bérelt irodánkban, egy frissen vásárolt profi projektorral. Kiváló hangulatban teltek az órák, a diákok sokat megtudhattak egy webprogramozó hétköznapjairól. Az oktatótól több érdekes történetet hallhattak a ügyfelekről, szakmáról, üzleti ügyekről. Az oktató a Reelweb Kft. ügyvezetője volt, aki már 15 éve aktívan dolgozik a szakmában.
A tanulók aktivitásának is köszönhetően izgalmas témák kerültek szóba, rengeteg kérdést tettek fel. A tanfolyam végén beadandó dolgozatot kellett készíteniük, amit a második órán kihúzott témákból írtak meg. Mind a nyolc feladat a Reelweb Kft. korábbi megrendelései közül került ki, tehát éles témákat kaptak a résztvevők. Ezek a következők voltak:
- Füstjelzők kereskedelmével foglalkozó webshop
- Elektromos autók forgalmazásával foglalkozó weboldal
- Webshop rendszerek összekapcsolásával foglalkozó weboldal
- PC szerviz weboldala
- Lovarda weboldala
- Vállalkozók továbbképzésével foglalkozó weboldal
- Használt kávégépek értékesítésével foglalkozó weboldal
- Kávézó weboldalának elkészítése, asztalfoglalással
Az oktató minden témát részletesen kidolgozott, a diákok kaptak hozzá képi anyagot és a weboldalak grafikai tervét is, ebből kellett a tanfolyam augusztusi, utolsó órájához képest két hét múlva beadandót készíteni.
Dinamikus webtanfolyam
A statikus weboldal tanfolyamot egy dinamikus képzés váltotta augusztus utolsó hetében. A statikus oktatás ideje alatt kapott feladatokat kellett kiegészíteni dinamikus funkciókkal. Szó volt adatbázis-tervezésről, a diákok megtanultak adminisztrációs felületet készíteni a weblapok karbantartásához. Talán a tanulók lelkesedésének is köszönhetően a tanfolyam gyorsan befejeződött, úgy tűnik a név tényleg kötelez: ennél dinamikusabb képzést nehéz lett volan elképzelni.
A tanfolyamok eredményhirdetését szeptember végén tartottuk. Három munka emelkedett ki igazán a remek dolgozatok közül. A nyertesek a füstjelzős, a PC szervizes és a használt kávégépes témákat dolgozták fel. A jutalmuk az volt, hogy a Reelweb csapatába kerülhettek, azóta is a munkatársaink között tudhatjuk őket.
Rólunk mondták
- A jó hangulatú tanfolyam alatt elsajátítottuk a webfejlesztés alapjait, ami a gyakorlatban is kiválóan használható. A korábbi programozási ismereteim mellett is rengeteg új dolgot megtanultam. A tanfolyam után felvételt nyertem a céghez, ahol a mindennapi munkám során alkalmazni tudom a megtanultakat. Nagy Viktor
- Mindkét tanfolyamon részt vettem, nem bántam meg. A tanfolyamokon leadott anyag végig érthető volt, ha valamit nem értettünk, akkor segítőkész volt az oktató. Az órák nagyon jól teltek, elsősorban haladtunk az anyaggal és persze ez mellett jó hangulat volt, ami elengedhetetlen volt a gördülékeny haladáshoz. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy részt vegyen egy ilyen tanfolyamon.
Szabó Bence - A tanfolyam alatt végig érezhető volt az oktató hozzáértése, magas szakmai felkészültsége és hitelessége (sok példa szakmai előéletéből). Az órák teljes mértékben gyakorlatorientáltak voltak, ami mélyebb tudást ad, mint más kevésbé gyakorlatias tanfolyamok.
Zsirai Attila